Régóta adós vagyok egy újabb történettel, így most örömmel törlesztem ezt az adósságomat. Tavaly többször is meghívást kaptunk édesapámmal, Janovics Tibi vadászbarátunktól a bányapusztai területére vaddisznóra vadászni. A Börzsöny ezen része igazán vadregényes, tele hegyekkel, katlanokkal, friss vizű forrásokkal, így aki egyszer eljut ide vadászni, vagy akár kirándulni, garantáltan beleszeret ebbe a festői tájba, környezetbe. Először októberben tudtam elfogadni a meghívást, és szerencsémre teliholdkor. Péntek hajnalban az első vonattal indultam is Szobra, ahol édesapám és Tibi már vártak, hogy Nagybörzsönyön keresztül felvigyenek engem is a terület közepén elhelyezkedő vadászlakba. Az állomásról Józsi bácsihoz mentünk először, bejelenteni engem is. Józsi bácsi a terület erdésze, aki a maga szigorával, következetességével, az erdő és a vad iránti szeretetével és tiszteletével a csupa nagybetűs ERDÉSZ. A "bejelentkezést" követően el is indultunk a vadászházhoz. A terület elején elhelyezkedő sorompó után a tipikus őszi börzsönyi vegyes erdő tárult a szemem elé, aminek az alját már vastagon borította a lehullott falevelek tengere. Mikor a vadászlakhoz értünk Róka Attila, Szép Peti és Csoki fát vágtak és a kávéjuk mellett beszélgettek az előző este élményeiről. Miután elhelyezkedtem, lepakoltam és végre az erdőhöz illő ruhába átöltöztem, Tibi felajánlotta, hogy tart egy erdőkerülő bemutatót a területről, a szórók és lesek érintésével, amiket így meg is tudunk szórni. Kapva-kapva az alkalmon, betáraztam és pattantam is a kocsiba.

Délután volt mire a területet bejártuk és a szórókat megszórtuk. Megismertem a "Macskást", a "Szimandli"-t, a "Tóhát"-at, amik elhelyezkedésük miatt talán a legszebb és legjobb lesek, szórók a területen. De folytathatnám a sort, mivel sok jól és profin kialakított leshely van a területen, viszont engem ezek fogtak meg a legjobban. A területbejárás után megebédeltünk és én Csokival el is indultam a "Szárazfa" nevű leshez, ami a terület egy távolabbi pontján helyezkedik el. Csoki felkészített, hogy a lestől nem túl messzire van több konda nappali szálláshelye, így elég nagy a valószínűsége, hogy szerencsénk lesz az esti les során. Egy 20 perces autózás, és 400 méter séta után elértük a lest, ami a földön van elhelyezve a szórótól körülbelül 60 méterre. Beültünk, elhelyezkedtünk és elkezdtünk várni. Közben a szél egyre csak erősödött, de szerencsékre a szóró felől fújt, így nem veszélyeztetve a sikerünket. Egy óra eltelte után a szél mellé enyhén szemerkélő eső is párosult, ami viszont már jelentősen csökkentette az esélyünket, gondoltam én. De mint olyan sokszor, a vaddisznók ismételten csak kiszámíthatatlannak bizonyultak. A szél és az eső által keltett zajt elnyomva, a sötétedés határán egyszer csak meghallottunk egy malac visítást, amit röfögések és egy koca mordulása követett. A keresőtávcső segítségével megvizsgáltuk a szórót és felette elterülő bokros részt, ahol észrevettünk 3 süldőt, majd szépen fokozatosan megjelentek a malacok is a kocával. Felemeltem a puskám, de a céltávcsőben nem igen tudtam kivenni a vaddisznókat, és a vadászláz is elkapott, mivel már ötödik éve volt annak, hogy utoljára ejtettem el vaddisznót. Csoki tanácsára visszatettem magam mellé a puskát és próbáltam megnyugodni. Közben a konda szépen komótosan turkált a szórón. Időközben jobb oldalról újabb zajokat hallottunk, majd kisvártatva egy újabb konda érkezett a szóróhoz, de mivel még az előző bent volt, így a két konda "vezér kocája" összemordult a szórón lévő kukorica elfogyasztásáért. Az újonnan érkező konda kocája nem volt túl karakán, és inkább úgy döntött, hogy máshol keresik a finom falatokat, így vissza is mentek arra, ahonnan érkeztek. Nekem időközben sikerült megnyugodnom és újabb próbát tettem a célzásra, de ezúttal sem volt több szerencsém, mivel a továbbra sem tudtam megállapítani, hogy hol vannak a disznók. Felszereltem a lámpát a puskára és újra próbálkoztam. Ez viszont már sok volt az előző konda miatt nyugtalanná vált süldőknek és a lámpa villanására el is tűntek a szóróról. Addigra viszont a szél is és az eső is tovább erősödött, így jobbnak láttuk, ha visszamegyünk a vadászlakba. A sikertelenség nem vette el kedvem, éppen, hogy meghozta a bizakodásomat, hogy talán ez a terület lesz az, ahol végre megtörik az átok. Azonban ezzel várnom kellett november végéig, mivel az eső csak erősödött másnap reggelre, egy kis párával párosulva, úgyhogy szombat reggel lepakoltunk Bányapusztáról.

Novemberben alig vártam, hogy telihold legyen ismét és folytathassuk az októberben "elkezdett" élményszerzést. Pénteken felpakoltunk Bányapusztára és az ebéd mellett megbeszéltük az esti haditervet, hogy ki, hova ül az esti les alkalmával. Csoki és én a "Szimandli"-ra ültünk, ami a vadászlaktól egy jó 20-25 perc kényelmes cserkelésre van. Az idő már hűvösebb volt, mint egy hónappal azelőtt, viszont sokkal nyugodtabb és tisztább. A Hold már majdnem teljesen megtelve világított az éjszakai égbolton. A lesen való elhelyezkedés után szinten azonnal már lehetett zajokat, ágreccsenéseket, kövek zörgését hallani, viszont az első értékelhető momentumra sötétedésig várni kellett. Egy újabb ágreccsenést követően Csoki felvette a keresőtávcsövét és a szóró irányába kezdett vizsgálódni, ami mögött egy erdei út megy. Az út bal oldalán egy hegyoldal van, sűrűn benőve boróka és szederbokrokkal, míg a jobb oldalán egy katlan, kis patakkal. Egyszer csak Csoki meglökte a vállam és odasúgta, hogy az úton egy süldő kocog a szóró felé. Mikor a kis kan süldő beért a szóróra, a Hold sugarainak köszönhetően nem volt a célzással gondom, és egy lapockalövéssel sikerült helyben marasztalnom a vaddisznót. Az öröm, amit akkor éreztem, hogy végre sikerült ismét zsákmányolnom ebből a csodálatos és kitapasztalhatatlan vadból egy példányt, leírhatatlan. Éreztem az ölés miatti keserűséget, mint minden ilyen esetben, de ez eltörpült a zsákmányszerzés öröme mellett. Csoki gratulált a sikerhez és megkérdezte, hogy szeretnék-e még maradni, mert elég korán van, és minden esélyünk megvan, hogy további szerencsénk legyen. A válaszom természetesen igen volt, már annak tudatában, hogy Diana istennő átka megtört. Nem is kellett sokáig várni a következő izgalomig. Egy fél óra múlva két kis süldő sétált keresztül a szóró mögötti úton a patak irányába, majd a les mellett körülbelül 20 méterre megjelentek. Mikor sikerült a nagyobbat megcélozni, éppen belépett egy fa mögé, és mintha érezte volna, hogy a Swarovski távcsövem szálkeresztje keresi, elballagott takarásban. Ezután nagyjából egy 1,5 óra telt el, mikor vízcsobogást hallottunk a patak irányából, amit egy jókora ág reccsenése tetézett. Csoki javaslatára lejöttünk a lesről és a szóró mellett elsétálva az út irányába cserkeltünk. Mikor az útra értünk, a hangok erősödtek és némi csámcsogás is vegyült a csobogás és a zörgés mellé. Csokival kiválasztottunk egy fát, aminek a törzséhez dőlve a keresőtávcsöveink segítségével elkezdtük kutatni a hangok forrását. Megpillantottunk 3 nagyobb süldőt, és egy magányosan álló nagy disznót a pataknak a partján. Felemeltem a fegyverem és megcéloztam a magányosan álló disznót, amikor az hirtelen elindult a süldők irányába. A holdvilág kellően bevilágította a katlant ahhoz, hogy a szálkereszttel tudjam kísérni a cammogó vadat. Amikor egy pillanatra megállt, elhúztam fegyverem elsütőbillentyűjét. A torkolattűz azonban egy pillanat alatt elvakított, viszont jó lehetett hallani, hogy a katlan egy pillanat alatt megelevenedett. Valószínűleg egy kisebb konda is lent lehetett csak takarásban nekünk, mert vagy 10 disznó szaladt át az úton tőlünk körülbelül 20 méterre. Majd egy perc elteltével egy magányos disznó is elindult a katlanból. Elég valószínűnek láttuk, hogy ez volt az a disznó, amire a lövésemet leadtam, mivel a rálövés helyén nem volt ott, amikor a látásomat visszanyerve újra odanéztem a céltávcsővel, ahol korábban állt. Újratáraztam, és egy cigi elszívását követően elindultunk a rálövés helyére. 20 percig kutattunk a katlanban, mire Csoki megtalálta a vérnyomot, ami egy nagyobb bozótcsoportba vezetett, ami az út mellett volt. Visszasétáltam az útra és a bozótcsoportot onnan közelítettem meg a csőre töltött fegyverrel. Mikor odaértem láttam, hogy a vérnyom folytatódik keresztül az úton a hegyoldal irányába. A felkenődésekből és a vércseppekből viszont egy idő után tisztán látszódott, hogy nem kapott halálos lövést a vad, ami valószínűleg azért történhetett, mert fentről lőttem lefelé, és a szálkeresztet alacsony lapockára tettem, így a lövedék akkorát esett, hogy csak húslövést kapott. Jó 500 méteres keresést követően feladtuk a keresését a disznónak. Az-az érzés, amit éreztem, hogy megsebeztem a vadat, ezzel fájdalmat okozva neki, nagyon rossz volt és rendkívül nyugtalanul hajtottam a fejem nyugovóra. Vasárnapig nekem már nem sikerült mást elejtenem, viszont így is boldogsággal búcsúztam Bányapusztától a mihamarabbi viszontlátás reményében.

Üdv a vadásznak!

Szeptember végén csörgött Róka Attila vadászbarátom, hogy már megszólaltak a bikák, annak ellenére, hogy a "Vénasszonyok nyara" még ereje teljében volt. Ezzel az információval felkorbácsolódott az izgalom bennem, mivel tudtam, hogy én csak október közepén tudok elutazni Nagykőrösre a "bikámra" vadászni. Hiába próbáltam szervezkedni, hogy előbb tudjak utazni, nem sikerült és attól féltem, hogy hamarabb véget ér a barcogás.

3 hét múlva mikor hajnalban megérkeztem a kőrösi állomásra Attila várt, hogy kivigyen a kastélyba. Útközben némi zrikálás közepette elmondta, hogy előző este 3-4 bikát is hallottak édesapámmal barcogni - aki már egy nappal korábban megérkezett -, így ne izguljak, mert még mindig tart a barcogás. Ez csak fokozta az örömömet, mivel az időjárás is végre őszi arcát mutatta. Mire a kastélyhoz értünk, már Laci is megérkezett, és egy kávéval sürgetett, hogy igyekezzek átöltözni, mert lassan virrad, nehogy elkéssünk. 5 perc alatt átöltöztem, 10 perc múlva pedig már a Nagyerdőben zötykölődtünk a reggeli vadászatra tervezett helyünkre. Laci előző este hallott ott egy nagyon jó hangú bikát, viszont az agancsát nem tudta megnézni. Még éppen csak kezdett virradni, mire kiértünk a Nyíreshez, ahol előző este barcogott bika. Álltunk, és vártunk, időközben a Nap is felkelt, és sugarai a harmaton megcsillanva "fényárba" borították az erdőt. Ekkor hallottunk meg egy halk morgást, ami barcogásnak nem igazán volt nevezhető, és nem is arról a helyről érkezett, ahonnan azt vártuk. Lassan elindultunk a homokos cserkelőúton a hang irányában, mikor a morgás megismétlődött, majd követte a jellegzetes barcogás hangja. Lépéseinket megszaporázva, figyelve hova lépünk siettünk a bikához, ami a találgatásunk szerint egy fenyőben lehetett. Már az első bikám elejtését megelőzően is rosszul becsültem a hangból a távolságát, és ez megismétlődött. Minden egyes lépés után azt  vártam, hogy megpillantjuk bikát, de csalódnom kellett, mert már vagy 10 perc sétáltunk és a bika, Laci szerint még mindig messze volt.

Egyszer csak a "kiszemelt" bika elhallgatott, mi pedig megálltunk. Se egy morgás, se egy egy ágreccsenés, semmi nem hallatszott. Vajon észrevettek a tehenek és a bikát riasztva magukkal vitték az erdő mélyére? Ezen tanakodva meghallottunk egy bikát mögöttünk és még egyet, velünk egy vonalban a cserkelőút másik oldalán. Ránéztem Lacira, aki nem mozdult. Kérdőn mutatok felé, hogy melyiket nézzük meg, mikor Ő ismét előre mutat az "első" hallott bika irányába. Fülelek én is, már amennyire a két másik bika felajzott hangja engedi, amikor is, ismét megszólalt a korábban kiszemelt bika. Újra elindultunk, de már lassabban és sokkal jobban figyelve az ágakra, gödrökre. Bujkálva a belógó ágak alatt, kicsit lemaradtam, amit Laci egy marcona tekintettel kísérve fogadott. Tudtam az első dámvadászatunkból, hogy ez megengedhetetlen, így kicsit szaporázva, egy kicsit zörögve, de beértem. Beértünk egy szálasba, ahol volt egy emelkedő előttünk. Abban a pillanatban tudtam, hogy a bika az emelkedő túlsó oldalán van, mivel minden egyes barcogás után megremegett a mellkasom a hangtól. Legörnyedve haladtunk előre, mikor Laci felegyenesedett és belenézve a távcsőbe megdermedt. Lassan követtem én is, akkor vettem észre a teheneket, amik éppen minket figyeltek, valamint a bikát, ami barcogva sétálgatott egy 3x3 méteres területen. Nagyjából 60 méterre lehettek előttünk, de az szabad szemmel is jól látható volt, hogy ez a bika megfelelő nekünk. A pillanatot az szakította félbe, hogy a tehenek elugrottak, amit a bika éppen nem láthatott, mivel háttal volt. Mikor megfordult, ő is észrevett bennünket, azonban addigra már én is egy fának támaszkodva céloztam. Eldördült a lövés, aminek a hangja a fák között robbanásnak tűnt és a távcsőben láttam, hogy a bika tűzben rogyott, az erdőn pedig ismét a csend lett úrrá. Elesett a herceg, helyét átadva a fiatalabb korosztálynak. A töret átvétele után leguggolva a bikámhoz summáztam magamban a reggel átélteket, elraktározva egy életre minden egyes momentumát.

Abban a pár napban, amíg Nagykőrösön tartózkodtunk édesapámmal az éppen ott vadászó osztrák vendégek is szerencsével jártak és sikeresen elejtettek 3 dámbikát és egy vadkant. 

Üdv a vadásznak!

Engedjétek meg, hogy a mai posztban az elmúlt 3 év nagykőrösi vadászatainkról mutassak Nektek néhány képet.

Üdv a vadásznak!