Kedves Olvasók!

Célom ezzel a bloggal, hogy egy új nézőpontot próbáljak adni azoknak az embereknek, akik azt gondolják, hogy a vadászat csak és kizárólag az ölésről szól. El kell, hogy keserítsem őket, ez nem igaz.

Éppen ellenkezőleg, a lövés - és ez sokaknak egyet jelent az öléssel - a vadászat legkevésbé érdekes része. Az, amíg a vadász eljut addig, hogy kellő mérlegelést követően elhúzza az elsütőbillentyűt, sokkal izgalmasabb és érdekesebb. Széchenyi Zsigmondtól származik az  a híres, de annál nagyobb igazságtartalommal rendelkező idézet, amit én is hitvallásomnak tartok, miszerint "a vadászat, vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás".

Kavarognak a fejemben a gondolatok, olyan sok mindent szeretnék leírni, hogy nem is tudom mivel kellene, hogy kezdjem. Talán azzal, hogy leírom, engem miként "fertőzött" meg ez a csodálatos szenvedély.

Egy augusztusi délután, mikor 3,5 éves voltam, édesapám a munkából hazaérve, üdvözlésül megcsókolta édesanyámat, majd szépen, de sürgetően megkérte, hogy öltöztessen fel engem, mert lemaradunk az esti vadkacsahúzásról. Ekkor már tudtam, hogy "mehetek apával jadászni". Édesapám kivette a gumicsizmáját és a vadászruháit az előszobában álló szekrényből, majd magához vette a fegyverszekrényből a 12-es sörétes puskáját, és egy doboz 10-es sörétet. Mikor mindketten elkészültünk, beültünk a Trabant-ba, és elindultunk a falu "alatt" lévő kubikgödrök egyikéhez. Mikor megérkeztünk és kiszálltunk az autóból, egy új világ tárult a szemem elé. Már-már a horizont alatt volt a Nap, és ahogy gyenge sugaraival megvilágította a nyárfák és különböző bokrok tetejét, meseszerűnek hatott. Ekkor édesapám odafordult hozzám, elmosolyodott, megsimogatta a fejem, majd felvett a nyakába és végre elindultunk a "vízhez". Az embermagasságú nádon átvergődve, letett a földre, befújt Szukuval, és elkezdtünk várni. 

Szépen lassan besötétedett, de a vadkacsák csak nem jöttek. Én gyerek lévén visszafoghatatlan vágyat éreztem, hogy mindennel kapcsolatban érdeklődjek - "Ez mi?"; "Miért nem jönnek?"; Meddig maradunk még?" -, ami ugyan próbára tette édesapám türelmét, de tudta, hogy ha ezt kibírja és "jó" válaszokat ad, akkor igen nagy eséllyel nem lesz rossz élményem. És "jó" válaszokat adott, mint ahogy az idő bizonyította is. Ugyan vadkacsát nem sikerült lőnünk, de hazaérve két napnyi beszédtémám volt. Ezután az alkalom után, ha édesapámnak lehetősége adódott, mindig elvitt magával. Hát így kezdődött.

Most engedjétek meg, hogy az egyik kedvenc mesém, egy némileg idevágó részletét belinkeljem: https://www.youtube.com/watch?v=VUTm-TVVaLE 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.