Ajánló - Tószeg

2012.02.11. 15:32

Rendíthetetlen vagyok, és elhatároztam, hogy a vadásztörténeteim mellett, írok majd a jövőben néhány olyan vadászterületről, ahol volt szerencsénk vadászni. Mindenekelőtt elmondanám, hogy lesz jó néhány vadászterület, amiről írni szándékszom, de mind között három olyan van, ami valami miatt különösen kedves.

Elsőként a Tószegi Dózsa Vadásztársaságot említeném meg. Többek között azért is, mert ehhez köt a legtöbb ifjúkori emlék, másrészt pedig mert jelenleg is itt vagyok vadásztársasági tag. A társaság alapítása a '70-es évekre datálódik, amikor is dédnagyapám és több jó barátja, köztük Dr. Bay Béla elhatározták, hogy az Alföld közepén alapítanak egy társaságot. A területet nézve az apróvad volt és jelenleg is az a meghatározó, nyúl, fácán, vadkacsa és még abban az időben a fogoly, illetve a nagyvadak képviselőjeként már akkor is szép számmal jelen volt az őz. Vaddisznó elvétve jelentkezett a falu alatti ártéri részen. Édesapámnak így "könnyű" dolga volt a vadászat értékeinek a megismerése terén, hiszen a nagyapjától és annak barátaitól sokat tanulhatott a vad és a természet tiszteletéről.

Tószeg most is meghatározó területnek számít az őzvadászok körében. Rendszerint minden évben sikerül 1-2 darab őzbakot elejteni a szerencsés vadászoknak, amik a nemzeti ranglistán öregbítik a terület és társaság hírnevét. A hivatásos vadász személyzet kivétel nélkül nagyon jól képzett, és készséges, amit a számos, több éve visszajáró külföldi vendégvadász is bizonyít. Előfordult már ezen a területen 700 gramm trófeasúlyú bak, 24 cm agyarhosszal rendelkező vadkan, vagy akár közel 100 db-os vadkacsa teríték is. Bátran, nyugodt szívvel merem ajánlani a tószegi Dózsa Vadásztársaságot.

Legközelebb folytatom más területek bemutatásával és néhány emlékezetes vadásztörténetemmel.

Addig is jó hétvégét kívánok mindenkinek.

A bejegyzés trackback címe:

https://erdo-zugas.blog.hu/api/trackback/id/tr194093992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása