Szeptember végén csörgött Róka Attila vadászbarátom, hogy már megszólaltak a bikák, annak ellenére, hogy a "Vénasszonyok nyara" még ereje teljében volt. Ezzel az információval felkorbácsolódott az izgalom bennem, mivel tudtam, hogy én csak október közepén tudok elutazni Nagykőrösre a "bikámra" vadászni. Hiába próbáltam szervezkedni, hogy előbb tudjak utazni, nem sikerült és attól féltem, hogy hamarabb véget ér a barcogás.

3 hét múlva mikor hajnalban megérkeztem a kőrösi állomásra Attila várt, hogy kivigyen a kastélyba. Útközben némi zrikálás közepette elmondta, hogy előző este 3-4 bikát is hallottak édesapámmal barcogni - aki már egy nappal korábban megérkezett -, így ne izguljak, mert még mindig tart a barcogás. Ez csak fokozta az örömömet, mivel az időjárás is végre őszi arcát mutatta. Mire a kastélyhoz értünk, már Laci is megérkezett, és egy kávéval sürgetett, hogy igyekezzek átöltözni, mert lassan virrad, nehogy elkéssünk. 5 perc alatt átöltöztem, 10 perc múlva pedig már a Nagyerdőben zötykölődtünk a reggeli vadászatra tervezett helyünkre. Laci előző este hallott ott egy nagyon jó hangú bikát, viszont az agancsát nem tudta megnézni. Még éppen csak kezdett virradni, mire kiértünk a Nyíreshez, ahol előző este barcogott bika. Álltunk, és vártunk, időközben a Nap is felkelt, és sugarai a harmaton megcsillanva "fényárba" borították az erdőt. Ekkor hallottunk meg egy halk morgást, ami barcogásnak nem igazán volt nevezhető, és nem is arról a helyről érkezett, ahonnan azt vártuk. Lassan elindultunk a homokos cserkelőúton a hang irányában, mikor a morgás megismétlődött, majd követte a jellegzetes barcogás hangja. Lépéseinket megszaporázva, figyelve hova lépünk siettünk a bikához, ami a találgatásunk szerint egy fenyőben lehetett. Már az első bikám elejtését megelőzően is rosszul becsültem a hangból a távolságát, és ez megismétlődött. Minden egyes lépés után azt  vártam, hogy megpillantjuk bikát, de csalódnom kellett, mert már vagy 10 perc sétáltunk és a bika, Laci szerint még mindig messze volt.

Egyszer csak a "kiszemelt" bika elhallgatott, mi pedig megálltunk. Se egy morgás, se egy egy ágreccsenés, semmi nem hallatszott. Vajon észrevettek a tehenek és a bikát riasztva magukkal vitték az erdő mélyére? Ezen tanakodva meghallottunk egy bikát mögöttünk és még egyet, velünk egy vonalban a cserkelőút másik oldalán. Ránéztem Lacira, aki nem mozdult. Kérdőn mutatok felé, hogy melyiket nézzük meg, mikor Ő ismét előre mutat az "első" hallott bika irányába. Fülelek én is, már amennyire a két másik bika felajzott hangja engedi, amikor is, ismét megszólalt a korábban kiszemelt bika. Újra elindultunk, de már lassabban és sokkal jobban figyelve az ágakra, gödrökre. Bujkálva a belógó ágak alatt, kicsit lemaradtam, amit Laci egy marcona tekintettel kísérve fogadott. Tudtam az első dámvadászatunkból, hogy ez megengedhetetlen, így kicsit szaporázva, egy kicsit zörögve, de beértem. Beértünk egy szálasba, ahol volt egy emelkedő előttünk. Abban a pillanatban tudtam, hogy a bika az emelkedő túlsó oldalán van, mivel minden egyes barcogás után megremegett a mellkasom a hangtól. Legörnyedve haladtunk előre, mikor Laci felegyenesedett és belenézve a távcsőbe megdermedt. Lassan követtem én is, akkor vettem észre a teheneket, amik éppen minket figyeltek, valamint a bikát, ami barcogva sétálgatott egy 3x3 méteres területen. Nagyjából 60 méterre lehettek előttünk, de az szabad szemmel is jól látható volt, hogy ez a bika megfelelő nekünk. A pillanatot az szakította félbe, hogy a tehenek elugrottak, amit a bika éppen nem láthatott, mivel háttal volt. Mikor megfordult, ő is észrevett bennünket, azonban addigra már én is egy fának támaszkodva céloztam. Eldördült a lövés, aminek a hangja a fák között robbanásnak tűnt és a távcsőben láttam, hogy a bika tűzben rogyott, az erdőn pedig ismét a csend lett úrrá. Elesett a herceg, helyét átadva a fiatalabb korosztálynak. A töret átvétele után leguggolva a bikámhoz summáztam magamban a reggel átélteket, elraktározva egy életre minden egyes momentumát.

Abban a pár napban, amíg Nagykőrösön tartózkodtunk édesapámmal az éppen ott vadászó osztrák vendégek is szerencsével jártak és sikeresen elejtettek 3 dámbikát és egy vadkant. 

Üdv a vadásznak!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.