Végre beköszöntött a tavasz, hiszen megérkeztek a szalonkák. Azonban ebbe az örömbe, sajnos már harmadik éve keserűség is vegyül, hiszen a klasszikus, idényjellegű vadászatát ennek az apró tüneménynek megszüntették, helyét a monitoring vette át. A monitoring célja, hogy megvizsgálja, az éves teríték a hazánkon tavasszal átvonuló állomány 1 százalékát nem haladja meg, és ez nem befolyásolja a populáció állapotát. A monitoring ezidáig sikeresnek tekinthető, azonban ez még korántsem jelenti azt, hogy a vadásztársadalom visszakapja a már vadászaton belül is tradíciónak tartott idényjellegű szalonkavadászatot. De most nem a keserédes jelenről, hanem a szép múltról szeretnék inkább írni, abból is kiemelve azt a jó pár évvel ezelőtti tavaszi napot, amikor egy reggeli és esti húzáson 14 szalonkára volt lehetőségem rálőni.

A pontos dátumra nem emlékszem, csak arra, hogy március közepe lehetett, amikor az egyik hétvégére, édesapámmal meghívást kaptunk Nagykőrösre szalonkavadászatra. Jó szokásunkhoz híven tele izgalommal érkeztünk a kastélyhoz, ahol rajtunk kívül még legalább húsz vadász volt már jelen. Nagykőrös a maga vegyes erdejével és a "Tőzegesével", a szalonkák egy kedvelt tartózkodási helye volt és jelenleg is az a tavaszi és őszi időszakban. Tudtuk, hogy Kőrösön sokan szeretik a szalonkát vadászni, de ennyi vadász akkor is soknak tűnt. A bemutatkozásokkor derült ki, hogy az ország számos pontjáról érkeztek vadászbarátok, hozzánk hasonló meghívásra. A vadászok között ott volt Csikai Pali bácsi is, aki nagyon sok hasznos és érdekes tudnivalót mondott a szalonkáról, és annak vadászatáról. A csomagok lepakolása és az átöltözést követően a kastély előtt gyülekeztünk, ahol egy kalapból kellett mindenkinek kihúzni az esti standjának a számát. Nekem a 14-es stand jutott, ami egy tisztáson helyezkedett el, nyírfákkal és akácokkal szegélyezve. A "szalonkázásban", a vadászaton túl a téli pihenőből ébredő, sarjadó erdőnek, mezőnek az illata az, ami a legjobb. Vidámságot csal az ember arcára, ahogy a madarak megállás nélkül csiripelnek, civakodnak, udvarolnak egymásnak a rügyező fák és bokrok ágain. Az esti húzáson nem láttam és nem hallottam semmit, azonban a két standdal mellettem álló egyik vadászt Diana a kegyeibe fogadta, és elejthette élete első szalonkáját. Az esti vadászat utáni avatás és vacsora közben természetesen a másnap hajnali esélyeket latolgattuk és reménykedtem, hogy a sorsolás eredményeképpen egy szerencsésebb standon állhatok majd.

El is érkezett a hajnal, amikor a reggeli kávé mellé kihúztuk a standunkat. Nekem az 1-es stand jutott. Egy közepes méretű mezőnek a jobb sarkában volt állás, aminek bal oldalán egy fiatal tölgyfás volt, mögötte pedig öreg nyírfákkal tarkított vegyes erdő. Még sötét volt mikor a helyemet elfoglaltam. Nem álltam ott 10 perce, amikor a hátam mögötti erdőből pisszegét hallottam, majd amikor a hang felé fordultam, láttam, hogy egy szalonka a friss hajnali szellőt erejét kihasználva, kényelmes szárnycsapásokkal közeledik felém. Kibiztosítottam a fegyveremet és lőttem. Majd ismét lőttem. Az első lövésem jócskán elé, míg a második már mögé ment. A szalonka pedig, úgy, ahogy megszokhattuk tőle, a stukákhoz hasonló bukórepülésbe kezdett, majd tovarepült. Sebaj, gondoltam, lesz itt még több. Ahogy újratöltöttem, már halottam is az újabb pisszegést és vele együtt a madarat is, ahogy igencsak gyorsan kivágódott a tölgyfák felett. Rádupláztam, de ezúttal sem jártam nagyobb szerencsével, mint az elsőnél. Ekkor már kezdtem zavarodottá válni, hogy mi lehet a baj. Rosszul célzok, vagy a lőszer nem megfelelő? Nem tudtam a gondolat menetem végére érni, mivel megláttam egy cvikket, ahogy hangtalanul, kergetőzve közelednek felém. Ismételten, immáron harmadszor dupláztam ki a puskámat, eredménytelenül. Mély lélegzetet vettem, és igyekeztem megnyugodni. Elhatároztam, hogy ha törik, ha fúj, csak a biztosra lövök rá. Biztos, mint olyan, nincs a vadászatban, és erre akkor is sikerült rájönnöm. Aznap hajnalban összesen 9 szalonkát sikerült elhibáznom, 15 lövéssel. Rajtam kívül, még ketten láttak szalonkát, de lőni senkinek sem sikerült. Ment is az ugratás a reggelinél, hogy ennél kevesebb lövéssel is nyertek már háborút. De jót nevettem rajtuk én is, mert ennél fantasztikusabb szórakozást elképzelni sem lehetett volna.

Azonban ezzel nem ért véget a napom, mert ahogy Nagykőrösről hazaértünk Tószegre, ott is kimentünk az esti húzásra szerencsét próbálni. Aznap este úgy alakult, hogy az úgynevezett "ypszilon"-hoz állhattam, ami a Tisza árterében elhelyezkedő egyik nyárfásában lévő ypszilon elágazásról kapta a nevét. Édesapám velem párhuzamosan a nyárfás szélén lévő úton állt, a vaksánc partján. Valami szerencse folytán, akkor este 6 szalonka jött rám, abból egy cvikk volt és 4 szóló madár. Viszont Diana, akkor is csak annyira fogadott a kegyeibe, hogy láthattam és rálőhettem a kedvenc madaraimra, de felvenni egyet sem tudtam. 

Sem előtte, és sajnos azután sem volt ilyen szerencsém, hogy ennyi szalonkát láthassak. Bízom benne, hogy egyszer ismét dicső fényében és helyén fogják kezelni a törvényhozók is ennek a már-már meseszerű kismadárnak a vadászatát, ami sok-sok évtizeden és évszázadon keresztül a vadászati hagyományunk részét képezte.

(Festmény: Boros Andrea - Szalonka)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.