2002. december 12-én sikeresen abszolváltam a vadászvizsgát, ami után majdnem 1 évet kellett várnom, hogy elejtsem az első vaddisznómat, igencsak szerencsés körülmények között.

2003 októberében már egyetemre jártam, amikor az egy kedd délután megcsörrent a telefonom. Édesapám hívott, és elmondta, hogy egy régi barátjának a jóvoltából meghívtak bennünket vadászni Kadarkútra. Megörültem, mert azért akárki akármit is mond, Somogy megye a vaddisznó vadászok "El Dorado"-ja. Így csütörtökön az utolsó órám után rohantam is az állomásra, hogy először hazautazzak, felvegyem a felszerelésemet és édesapámmal útnak induljunk. Pénteken délelőtt meg is érkeztünk Kaposvárra, ahol a vendéglátónkat felvettük és Vele együtt felmentünk a Kadarkúton lévő kis házába, ahol a szállásunk is volt. Hidegek és nyirkosak voltak akkortájt a nappalok, aminek eredményeképpen a kis ház igencsak hideg volt. De én ezzel akkor is és most is úgy vagyok, hogy nem igazán érdekel, mert vadászom, és az minden kellemetlenségért kárpótol. Kicsomagoltunk, átöltöztünk, majd megbeszéltük, hogy ki, melyik lesre fog ülni este. Nekem a faluhoz legközelebb eső les jutott első alkalomra. Ugyan vaddisznót nem láttam aznap este, de helyette egy 50 db-ból bikából álló szarvasrudlit igen. Másnap reggel sem jártam szerencsével, pedig a falutól már egy távolabbi lesre ültem. Az időjárás kezdett egyre zordabbá válni, elkezdett fújni a hideg északi szél, és hozzá permetszerű eső társult. Féltünk attól, hogy ha ez nem változik, akkor hiába voltunk tele nagy reményekkel, nem fogunk szerencsével járni. Az ebédnél újra tanácsot ültünk - akkor már kiegészülve más vadászokkal, akik aznap érkeztek a szomszédos házba -, mert az időjárás nem akart változni. Úgy döntöttünk, hogy mindannyian megpróbáljuk az estét, esőkabátunk és hálózsákunk van, így ha úgy adódik, akkor egész este kint leszünk. Nekem egy kukoricatarló szélén álló les jutott. A les mögött egy akáccal és szederindával sűrűn borított katlan volt, míg a kukoricatarló túlsó szélén a SEFAG-nek a területe kezdődött. A szél egyre jobban rákezdett, és az eső sem akart csendesedni, aminek többek között azért sem örültem, mert az összes az arcomba vágott, és így szemüveges lévén 10 percenként törölgetnem kellett a vizet a lencsékről. Egy kis idő múlva aztán az eső abbamaradt, és a szél sem fújt már olyan viharosan, így az elemekkel folytatott harcba kifáradva elszenderültem a lesen.

Amikor felébredtem, furcsa zajra lettem figyelmes. Hangos fújkálást és csámcsogást hallottam. Hirtelen feleszméltem, hogy ez csakis vaddisznó lehet, azonnal megtöröltem a szemem, magamhoz vettem a fegyvert és feszülten várni kezdtem. A területen engedélyezett volt a lámpa használata esti vadászaton, így azt is készenlétbe helyeztem, kicsit késve, mert mire beállítottam, hogy ne akadjak bele az akkumlátort a lámpával összekötő zsinórba, a mellettem lévő lesről már villant is lámpa. Amikor a fénycsóva által a tarlón megvilágított részre néztem, nem akartam hinni a szememnek. Mintegy 20 db vaddisznó süldő turkált ott békésen, a lámpa fényétől nem zavartatva. Felvettem hát én is a fegyverem, megkerestem a céltávcső segítségével egy kisebb süldőt. A lövésemmel egy időben a mellettem álló lesről is lövés dördült, így a zaj elülte után a lámpa fényénél két süldő feküdt a tarlón. Gyermeki öröm öntötte el a szívem, és akkor először a könny is kicsordult a szememből, hogy meglőttem az első vaddisznómat. 

Pár perccel a sikeres elejtés után édesapám már hívott is mobiltelefonon, hogy gratulálhat-e és, hogy akkor elindul a lesemhez, addig ne szálljak le róla. Mikor megérkezett, együtt mentünk az elejtés helyére, ahol már ott várt bennünket a vendéglátónk és a töret átadását követően birtokba vehettem a vadamat. Visszatérve a kis házhoz megtörtént az első vadaknál szokásos vadásszá avatás, illetve a koccintás.

A vacsoránál aztán kiértékeltük a vadászat és az elejtés körülményeit. Akkor mesélte a mellettem lévő lesen ülő vadász, hogy a konda feltehetőleg egy pár perccel a felébredésem előtt érkezett meg, az Ő első lövése után 5 perccel. Csodálkozva néztem, hiszen én azt hittem, hogy akkor volt neki is az első lövése, amikor nekem. Kiderült, hogy tévedtem, ugyanis először egy nagy vadkan váltott át a lesek között, amire ugyan rálőtt, de jócskán mögé ment a lövés, amire a kan a lesem mellett ugrott be a sűrűbe. Így kiderült, hogy mi zökkentett ki az álmomból. Nem sajnáltam az elszalasztott alkalmat, mert így is szerencsés voltam.

Köszönöm Diana!

Múlt héten már írtam egy ajánlót a Tószegi Dózsa Vadásztársaságról, most pedig a nagykőrösi Nagyerdei Vadásztársaságot szeretném bemutatni Nektek. 

A társaság hozzávetőlegesen 4500 ha-on gazdálkodik. Vadállományát tekintve rendkívül vegyes. Apróvad tekintetében lőhető a területen nyúl, fácán, balkáni gerle, vadkacsa, míg a nagyvadak közül a dám, az őz és a vaddisznó. A társaság vadászháza, ami egyben számtalan egyéb rendezvénynek is otthont ad, a "Szarvas" kastély. Íme róla egy kép:

A kastély mellett egy nagy és nagyon jól felszerelt udvar található, főző alkalmatosságokkal, számtalan asztallal és paddal. A vadászház az erdő szélén helyezkedik el, körbevéve nyárfákkal, ami kimondottan hangulatossá teszi az ott tartózkodást.

Édesapámmal több, mint 10 éve vagyunk visszajáró vendégek a társaságnál, ahol a kezdetek kezdetétől nagyon nagy szeretettel láttak vendégül bennünket. Számtalan barátság született ez alatt a több, mint 10 év alatt az itt vadászókkal. De annál is több csodálatos vadászélménnyel lettünk gazdagabbak ezen időszak alatt. Mikor még engedélyezett volt a szalonka tavaszi vadászata, akkor számomra Nagykőrös volt a szalonkázás fővárosa. A vegyes erdőjével szinte mágnesként vonzotta az "erdők királynőjét". Az utóbbi 5-6 évben pedig, a szakszerű és gondos vadgazdálkodásnak az eredményeképpen nagyon értékes dámállomány alakult ki a területen. 2009-ben én is itt lőttem nagyon-nagy izgalmak közepette az első dámbikámat Papp László hivatásos vadász kíséretében, amiről majd egy későbbi írásomban szeretnék is megemlékezni. Addig is itt egy kép:

Azért is szerettem volna mielőbb bemutatni Nektek a társaságot, mivel vadászélményeim jelentős száma ehhez a területhez és az itt vadászó vadászbarátainkhoz kötődnek.

Tehát bátran merem ajánlani Nektek a Nagyerdei Vadásztársaságot, biztos vagyok benne, hogy senkinek nem fog csalódást okozni az ott eltöltött idő.

Idén januárban ismét elmentünk édesapámmal a szokásos őzsuta vadászatunkra Milotára. István bácsiék a szokásos kedvességükkel láttak bennünket vendégül. Már a megérkezésünkkor említették, hogy az utóbbi 1-1,5 hónapban újra megjelentek a vaddisznók a területen. Számukat tekintve csak óvatos becslést tudnak adni, de abban biztosak, hogy 2 igazán nagy (~30db) konda van a területen. Mondanom sem kell, hogy már a vaddisznó említésére magával ragad a vadászláz. Az összes Magyarországon lőhető nagyvad közül a kedvencemnek számít. Okos, kitartó és jól rejtőzködő vadnak tartom. Megbeszéltük tehát Anikó néni felejthetetlen vacsorája alatt, hogy próbára tesszük a milotai vaddisznóállományt, és ott tartózkodásunk minden estéjén kiülünk lesre.

Sajnos az időjárás nem volt túl kedvező a lesvadászatra, így az első két este inkább anekdotázgattunk a korábbi élményeinkről a kandalló mellett, reménykedve abban, hogy talán az utolsó estére megjavul az idő és lehetőségünk lesz vaddisznóra is vadászni.

A reménykedésünk nem volt hiába, ugyanis utolsó estére kitisztult az ég, elállt a napok óta folyamatosan fújó viharos erejű szél, és kellően lehűlt a levegő. Nem is vártunk tovább, István bácsi fiával beültünk a Lada Nivába, és a magosligeti erdőbe indultunk. Az erdő szélén leraktuk az autót, és mindketten elindultunk a leseink felé. Az én lesem egy szálerdőben volt. Kicsit tartottam tőle, hogy nem fogom megtalálni, de István útmutatása olyan jól sikerült, hogy nem is kellett keresnem. Ahogy az erdőt szegélyező bokrokat elhagytam, hihetetlenül szép és magával ragadó látvány tárult a szemem elé. Hatalmas tölgyfákból álló erdőt láttam, aminek az alját az ősszel lehullott levelek borítottak. Előttem egy jól kivehető út kanyargott a nagyjából 200 méter hosszan a magaslesig, és nagyjából a távolság felénél egy kis kőhíd kötötte össze az utat és az erdőt, a köztük lévő árok felett. Nesztelen léptekkel igyekeztem a les felé, tele elképzelésekkel, és reményekkel az esti vadászatot illetően. Felültem és elhelyezkedtem a lesen, rágyújtottam egy cigarettára és vártam. Nagyjából egy órát még szunyókáltam is. Amikor felébredtem már erős szürkület volt, az erdő kezdett szépen lassan elcsendesedni. Egyszer csak meghallottam, hogy a jobbra tőlem elreccsen egy igencsak méretes gally, majd kis idő után még egy, majd még egy. Tudtam, hogy ez mit jelent, megjöttek! Ahogy eljutottam a felismerésig, már hallottam a süldők hangját is és a kocáknak a rendreutasító röffenését is. Magamhoz emeltem a fegyverem, kibiztosítottam és feszült figyelemmel vártam, hogy megpillantsam őket. Ekkora már a Hold is felkelt és fényével bevilágította a körülöttem elterülő erdőrészt. Már ott jártak előttem, hallottam, éreztem őket, de látni nem láttam egyet sem, mivel nagyon rafináltan az erdő szélén jöttek fel, az előttem nagyjából 100 méterre lévő kökény bokorral sűrűn borított részhez. Mikor elcsendesedtek, visszahelyeztem az elbiztosított fegyvert a magasles oldalához és újra várakozásra kényszerültem. Az égen közben kisebb bárányfelhők jelentek meg, amik néha elvették a Holdnak a fényét, és olyankor teljes sötétségbe borult az erdő. Egy ilyen alkalmat követően lettem figyelmes arra, hogy mintha egy nagy fekete "kupac" került volna mellém, a lessel egy vonalban, de az út melletti árok túl oldalán. Valami azt súgta, hogy ez még 2 perce nem volt ott. Vártam, hogy egy újabb besötétedés után is látom-e még a szemem sarkából a "kupac"-ot. Majd ismét egy felhő került a Hold elé, és megint sötét lett. Ekkor óvatosan a fegyveremért nyúltam, és feszülten figyeltem, hogy esetleg hallok-e valamit. Hirtelen eltűnt a felhő, de a feketeség a helyén maradt. Remegve a vadászláztól próbáltam elfordulni, hogy jobban szemügyre vegyem ezt a különös jövevényt. Akkor láttam meg, hogy egy hatalmas vadkan figyel, megmeredve, a szájából tekintélyes nagyságú agyarakkal. Lebuktam! Ügyesebb volt, mint én, és kivárt. Tudta, hogy valami nem stimmel, és óvatosabbnak kell lennie. Igaza volt. Ahogy észrevette, hogy megmozdulok, fújt egy nagyot és villámsebességgel a sűrűbe rohant, hatalmas csörgés kíséretében. Aznap este már nem jött több vaddisznó, és ugyan nem sikerült elejtem egyet sem, mégis megvolt egy fantasztikus élmény, amit már senki nem vehet el tőlem.

Ezekért az élményekért érdemes vadászni.

Festmény: Koncz Sándor: Vaddisznó...

Sziasztok!

Ne felejtsétek el Ti sem, hogy most hétvégén (február 16-19.) lesz a FEHoVa a Hungexpo-n. A tavalyi is nagyon érdekes volt, biztos vagyok benne, hogy ez idén sem lesz másképpen. 

Számos újdonsággal készülnek a szervezők is:

• Elhozzák nekünk Észak-Amerika vadvilágát a Nimród vadászújság segítségével, egy nagyszerűnek ígérkező trófeabemutató keretében;
• Látható lesz 30 db különböző, a világon élő szarvasnak a trófeája;
• Valamint szintén a Nimród segítségével bemutatják megyéink legszebb trófeáit, mintegy 100 db-ot.

Ezenkívül nem maradhat el idén sem az évek óta megrendezésre kerülő szarvasbőgő verseny, illetve vadászkürt fesztivál.

Aki még nem volt ezen a rendezvényen, annak kimondottan ajánlom, aki pedig már volt, azt csak biztatni tudom, hogy idén se hagyja ki.

A programról bővebben: http://fehova.hu/index.php?

Rendíthetetlen vagyok, és elhatároztam, hogy a vadásztörténeteim mellett, írok majd a jövőben néhány olyan vadászterületről, ahol volt szerencsénk vadászni. Mindenekelőtt elmondanám, hogy lesz jó néhány vadászterület, amiről írni szándékszom, de mind között három olyan van, ami valami miatt különösen kedves.

Elsőként a Tószegi Dózsa Vadásztársaságot említeném meg. Többek között azért is, mert ehhez köt a legtöbb ifjúkori emlék, másrészt pedig mert jelenleg is itt vagyok vadásztársasági tag. A társaság alapítása a '70-es évekre datálódik, amikor is dédnagyapám és több jó barátja, köztük Dr. Bay Béla elhatározták, hogy az Alföld közepén alapítanak egy társaságot. A területet nézve az apróvad volt és jelenleg is az a meghatározó, nyúl, fácán, vadkacsa és még abban az időben a fogoly, illetve a nagyvadak képviselőjeként már akkor is szép számmal jelen volt az őz. Vaddisznó elvétve jelentkezett a falu alatti ártéri részen. Édesapámnak így "könnyű" dolga volt a vadászat értékeinek a megismerése terén, hiszen a nagyapjától és annak barátaitól sokat tanulhatott a vad és a természet tiszteletéről.

Tószeg most is meghatározó területnek számít az őzvadászok körében. Rendszerint minden évben sikerül 1-2 darab őzbakot elejteni a szerencsés vadászoknak, amik a nemzeti ranglistán öregbítik a terület és társaság hírnevét. A hivatásos vadász személyzet kivétel nélkül nagyon jól képzett, és készséges, amit a számos, több éve visszajáró külföldi vendégvadász is bizonyít. Előfordult már ezen a területen 700 gramm trófeasúlyú bak, 24 cm agyarhosszal rendelkező vadkan, vagy akár közel 100 db-os vadkacsa teríték is. Bátran, nyugodt szívvel merem ajánlani a tószegi Dózsa Vadásztársaságot.

Legközelebb folytatom más területek bemutatásával és néhány emlékezetes vadásztörténetemmel.

Addig is jó hétvégét kívánok mindenkinek.